bekman

Felkerült az autóra a Simson matrica! :)

Vezetéstechnikai tréning SAAB módra. 

Mivel a motor főbb alkotóelemei még mindig a lakatosnál vannak, így mostanában csak az apróbb dolgokkal szöszmötölök. Ez mondjuk nem is baj, így talán kevesebb dolog kerüli el a figyelmemet, plusz hamarabb kiderül, hogy mit kell még beszereznem. Mert bizony vannak olyan dolgok, amikről azt feltételeztem a tisztítás előtt, hogy jó lesz az még, csak le kell mosni. Persze... 

A napokban neki is estem pár alkatrész megtisztításának:

A hátsó lámpa búráját és konzoljának gumitalpát sikerült is renberaknom. A búra némi szappanos víz, és utána egy kis polírpaszta segítségével szépen kis is lett csinosítva. Szerencsére teljesen hibátlan, szép lett. A gumitappal viszont meggyűlt a bajom, mert bár jó állapotban volt, sajnos az "értő" kezek gyönyörűen összekenték/fújták festékkel. Némi vizes, finom csiszolópapírral való barátkozás után a csap alatt, sikerült eltüntetni róla a ráhordott öreg festéket. 

Itt még mosatlanul

Hátsó búra

 A hátsó talp összekenve...

...és tisztán

A lámpaházban van egy gumigyűrű, amolyan "tömítő", díszítő és átvezető szerepet tölt be a kormánytengely és a lámpaház között. Az hivatott kitölteni az ott lévő űrt. Ezzel a gumigyűrűvel a probléma az volt, ami a hátsó lámpa talpával. Ugyanazon módszer segítségével ezt is sikerült megmenteni, újabb tétel kipipálva.

Összekenve...

 ...tisztán

Sikerült szétszednem a csomagtartót is, de ott már hervasztóbb volt az eredmény. A műanyag csövek, amik rá voltak húzva a csomagtartó pálcáira, szintén össze vannak festve, de mivel műanyag, nem gumi (ráadásul bordázott), az előző módszer nem segíthet. Arról nem is beszélve, hogy az alján lévő két rövidebbet sajnos roncsolás nélkül nem is lehetne leszedni, mert alatta fel van rohadva a fém... Ez egy kicsit fájdalmas tétel, mert az újnak elég borsos az ára, a bontottak pedig többnyire hasonló állapotban vannak. Mindegy, majd még eldől a sorsa...

Viszont öröm, hogy a tankmatrica már be lett szerezve, itt ismét nagy hála Gaben cimborámnak, aki a már említett tankszalagot is felkutatta nekem. Egyelőre ennyi. Most megy a fejvakarás kilóméteróra ügyben, de arról majd bővebben, egy külön posztban.

Egy korábbi alkalommal megígértem egy sorstársamnak, hogy lesz egy szösszenet a Star jövőjéről, pontosabban a felújításának irányáról.

Hogy miért vettem motort, illetve, hogy miért ezt, arról már egyszer írtam. Első körben is egy napi használatú motor körvonalait láttam magam előtt, így a felújítása is ezen elvnek megfelelően kezdődött. Restaurálni nem akartam, mert abban az esetben kiesett volna a napi használat és a már korábban említett költséghatékonyság elve. Így maradt a teljes felújítás, ami a napi használathoz elengedhetetlen üzembiztonságot és persze a megfelelő esztétikai állapotot jelenti.

A motor messze nem eredeti állapotában volt, amikor megvásároltam. Hogy a hírdetésekben divatos kifejezéssel éljek, nem éppen "eredeti, fellelt állapotban" (ez a "fellelt állapot" szöveg amúgy szerintem semmitmondó...) volt. De ezt csak zárójelben, hiszen nem hírdetés alapján vettem. A lényeg, hogy hervadtan, gányolt fényezéssel, néhol típusidegen alkatrészekkel, de egyben volt és itt le is írtam a lényeget. Mindene megvolt, amire a közlekedésben szüksége lehet egy motornak. Már "csak" fel kell újítani. Használós motor lesz, nem vitrinbe való kiállítási tárgy, így nem is ragaszkodtam olyan géphez, amin minden alaktrész eredeti. Persze, azt sem szerettem volna, ha nem mutat majd a felújítás után harmonikus, összeszedett képet. 

Az irányvonal: 

Napi használatra lesz szánva, így nem ragaszkodom mindenben a típusának és évjáratának megfelelő alaktrészekhez. Ezek alatt pedig olyan apróságokat értek, mint a jelenleg nem gyári első rugóstagok, a nem gyári fékpedál, valószínűleg a szín sem gyári színkód alapján lesz kiválasztva. A világítás sem marad gyári, hogy lássak (ez ki is ment volna a fejemből, ha SzZsoel nem figyelmeztet rá). Nem lesz szivarvégű kipufogó, helyette megy a szokványos. Nem lesz gyári nyereglemez, helyette megy a Schwalbe nyereg. Nem lesznek gyári mintázatú markolatok. Marad az átalakított, külső fékkulcsos hátsó fék. Nem lesz eredeti benzincsap, lesz helyette modernebb vízzsákos. Marad a BING karburátor is, stb. De ezek összességében nem fogják befolyásolni a látványt, hiszen laikus ember nem mondja meg, hogy az nem oda való. 

A következő képet a neten bóklászva találtam. Egy szép Star. Nincs restaurálva, csak felújítva. Ez viszont nagy külömbség. Az irányvonal pedig nálam is ez. Mármint az elv, nem ez a konkrét motor!

Nem gyári állapotú, mégis szép. Ezen az úton haladok én is... 

Sajnos ma már mindent megfertőzött ez az elektromos jármű mizéria. Én nem feltétlenül értek egyet ezen irány helyességével, nem vennék rá mérget, hogy ez környezetkímékőbb, mint a belsőégésű motorok használata. Hogy miért, azt most nem taglalnám. Talán majd máskor.

A lényeg, hogy beharangozták a Schwalbe feltámadását. Feltámadt ugyan, de a lelke halott. Elérte őt is az elektromos láz. Számomra kicsit rossz szájízű a dolog, egyik szemem sír a másik pedig nevet. Örülök, hogy valakinek a fejében megszületett a feltámasztás gondolata, csak kár, hogy ilyen belbeccsel házasította az örök formát. Sebaj, tudjuk jól, hogy a feltámasztás nehéz dolog. A történelemben eddig csak egy embernek Isten fiának sikerült tökéletesen a dolog, de ez még valamikor az időszámításunk kezdetén volt... 

Mi azért örülünk, hogy öröksége lesz az öreg gépnek, még ha nem is szellemi. A félő a dologban az, hogy legalább ennyire örültünk a Trabant feltámasztásának is, de a vége ott is csak az lett, ami... Pláne, ha kalkulálunk a beígért vételárral, ami átszámítva karcolja a milliót.

Az abszolút "no comment" kategória... 

Viszont, ha már itt tartunk, ne feledkezzünk meg egy örök klasszikusról:

Kéne! Nagyon! :) 

Nincs hozzáfűznivalóm.

Egy nappal a GAZ-os poszt után, a vezess.hu címlapján megjelent egy cikk. Szóval, akit érdekel a szovjet csoda bővebben, ott olvashat róla. 

Nesze neked fócvágen...

Rábukkantam pár érdekes képre a neten. Sok infot nem tudtam gyűjteni a vasról, de a lényesebbek itt vannak. Tessék fogyasztani, tálalva!

GAZ GL-1

A gépről annyit tudni, hogy az első orosz sportkocsi volt és a második világháború előtt sebességi rekordot állítottak fel vele. A kocsiról semmi hiteles dokumentáció nem maradt fenn, pár fotó kivételével. Alapja a GAZ M-1 volt, persze a célnak megfelelően könnyítve, átépítve. A motorból plusz 15 lóerőt sajtoltak ki, így elérve a 65 lóerőt, ami akkoriban szép teljesítmény volt. Ekkor 147km/h-s sebességet értek el.

A második generáció valamikor 1940-ben készült el, melyet tovább faragtak. Egy 3200ccm-es motor került bele, két karburátorral, amely így már 100LE körüli teljesítményre volt képes. A vázat és a kasztnit is tovább módosították. Ekkorra már a 161km/h-s sebességet is sikerült kicsivel túlszárnyalniuk, ami elég nagy szenzáció volt.

1941-ben nekiszaladnak egy harmadik generáció kidolgozásának, de sajnos az akkori háborús helyzet miatt nagyon hamar kukába kerül a projekt. A szó legszorosabb értelmében, mert elvileg az összes autót beolvasztották. (Azért reméljük nem így történt és valahonnan előkerül egy eredeti is.)

Addig is, a világ gyönyörködhet egy, a fennmaradt leírások és fotók alapján elkészített másolatban, amit 2006-ban kezdtek építeni és 4 év megfeszített munka után talpra is állítottak.

(Az információk pontatlanok lehetnek, mert sajnos egybefüggő, hiteles történetet nem sikerült halásznom, így több helyről, kicsiny infókat tudtam csak kiragadni.)

Egy korábbi alkalommal már felvázoltam egy hosszadalmasnak ígérkező történet kezdetét. Most következzen a folytatás.

Valahol ott hagytam abba, hogy kaptam a tuti infót egy -valamilyen- öreg Simsonról. Persze rögtön rácsaptam a lehetőségre, rákérdeztem, hogy a tulajt milyen módon lehet elérni. Még be sem fejeztem a kérdésemet, a kollégám már hívta is telefonon. Az eredmény a következő: Motor van, eladó, lehet megnézni, ára ennyi. Gondoltam sínen vagyok, lesz egy fa.. frankó Schwalbem... Azt mondta az öreg, hogy kb. 3 éve áll a gép, mindene működött amikor letette. Tehát most semmije... Szóval lábon nem jön, meg egyébként is 20 km-re van tőlünk, plusz ekkor már 2010. októberének közepét tapostuk, esős, hideg idő volt. Lázban voltam már, azon agyaltam, hogy fogom elhozni. De akkor még nem is láttam. Pár napra rá, egy megbeszélt időpontban elmentem megnézni. Lóvé bekészítve, lesz, ami lesz. Egy féltető alatt állt a gép, hozzáláncolva az egyik gerendához. Csupán annyi sántított, hogy ez bizony nem Schwalbe, hanem egy csúnyára mázolt, beteg Seregély. No mindegy. Ha ezt előre tudom, akkor is megnéztem volna, nem veszítettem semmit, sőt örültem is. Az állapota elsőre kissé hervasztónak tűnt, de mivel mindene megvolt (fontos szempont!), nem volt rajta sok gányolás (a festésén kívül), gondoltam elhozom. Megalkudtam az öreggel és másnap reggelre már egy Avia platóján utazott hozzám, köszönhetően a már említett kollégának.

Másnap reggel nyolc, Avia a ház előtt, platóján elfektetve a motor (mint később kiderült, a szállítás módja nem volt túl nyerő). Nosza! Motor le, betol, letámaszt, rágyújt, felmér, gondolkodik, piszkál, rágyújt, gondolkodik, vizslat, felmér... Cirka fél óra fejvakarás és pár b.meg, te nem vagy normális elmormolása után jött a szikra, be kellene röffenteni. Benzin elő, gyertya ki, kupaknyi benzin a hengerbe, rúgdalás. Semmi... Oké, nem cseszik ki velem, lekötöttem a kipufogót, meglátjuk mit köp ki. Hopp... Jött az első csapás. Kipufogóból szép, rozsdás levest öntöttem ki. Sebaj, a sok állásban belekerült, nagy bajt nem okozhatott. Ismét rúgdalás. Hopp... Jött a második csapás. A csonkon is hasonló szmötyit köpött ki. Semmi gond, rágyújt, anyáz, majd jött a felismerés, hogy itt bizony baj van! A henger, a forgattyúsház, mind tele volt azzal a finom levessel. Igen, azzal a levessel ami a kipufogóban volt és valószínűleg onnan folyt a motorba szállítás közben. Ekkor már láttam, hogy nem úszom meg egy kis fényezéssel, meg pár apró vacak megvásárlásával. Jött az elhatározás, hogy teljeskörű felújítás lesz. Nem is vacakoltam sokáig, ha időm engedte, csináltam. A blokkot még az új év előtt generáloztam a villamossággal együtt, az utolsó csavarig. Természetesen volt szívás ezzel is, de ebben benne volt egy csipetnyi a pillanatnyi figyelmetlenségemből. Közben pár apróságot még beszereztem, majd egyéb okokból kiesett több mint egy hónap.

Külön köszönet Gaben cimborámnak a fehér gumiszalagért, ami gyakorlatilag az utolsó páldány lehet a Föld kerekén!

Hogy most hol tart a projekt, azt az alábbi két videó tükrözi.

Azóta történt egy kis előrelépés:

Mostanra már a váz, a lemezek, a kerekek és pár apró basz a lakatosnál vannak homokszórásra és apróbb lakatosmunkára várva. Ha minden jól megy februárban mehet tovább a szopás meló...

 

A minap bukkantam erre a két videóra. Megfájdul a szív, könnybe lábad a szem...

Kár értük!

A következő videóhoz nincs mit hozzáfűzni! Illetve mégis! Kár, hogy nálunk nincsenek erre alkalmas utak...

Igen, elkezdődött! De ebben a posztban nem arról fogok ömlengeni, hogy miért nyitottam blogot. Másról lesz szó.

Tavaly nyáron fogant meg a gondolat, hogy kellene egy szaladgálós jármű. Mivel hatalmas -csupán pár kilóméteres- távok legyűrésére kellene a munkahelyem és egyetlen oldalborám között, így nyilvánvaló volt, hogy valami kétkerekűre essen a választás. Annak, hogy kétkerekűek közt keresgéltem, több oka volt. Elsősorban szeretek motorozni. Másodsorban fontos szempont volt az is, hogy a rövid távokon ne gyűrjem feleslegesen a kocsit. Persze, ezt a motorozás dolgot úgy képzeltem, hogy a lehető legkisebb anyagi ráfordítást vegye igénybe. Mind az üzemeltetés, mind a konkrét egyszeri költségek tekintetében. Hogy ez mennyire sikerült -illetve mennyire nem- arról a későbbiekben lesz még szó. Természetesen szigorúan kismotor jöhetett szóba, mert az A-s jogsi és a nagymotor anyagi okokból még várat magára. Arról nem is beszélve, hogy a költséghatékonyság elvét ez is borította volna.

2010. nyarán elkezdtem bújni az apróhírdetéseket a különféle szájtokon. Tudni kell, hogy kizárólag olyan motorokat nézegettem, amelyek ugyan üzemképesek voltak, de foglalkozni kellett volna velük. Ennek oka, hogy egy tökéletes állapotú meghaladta volna a ráfordítani szánt összeget és így borult volna az elv, hogy a költség minimális legyen. (Na igen...) Valamint az is benne volt a saját sunnyogásomban, hogy szakmámból adódóan közel áll hozzám a szerelés. Elsőre természetesen robogókat nézegettem. Miután véginéztem legalább száz hírdetést, rájöttem, hogy a robogó nem az én világom, nem érezném jól magam rajta. Ez pedig amiatt van, hogy valamikor, valahol, valamiért, súlyosan megfertőződtem a veteránozás mételyével. Itt jegyezném meg, hogy ez egy olyan betegség, amely először megrág, aztán lenyel, majd felöklendez, kiköp és mindez kezdődik előről. Igen, a közvetlen környezetem szerint sem vagyok teljesen százas, de nem piszkálnak miatta, sőt, ami a legfontosabb, hogy kicsiny párom még mellettem is áll, teszik neki. Mondjuk jó anyám konkrétan nem tartott normálisnak, amikor hazaállítottam valami rommal és ennek mindig hangot is adott.

Lassan kezdett körvonalazódni bennem, hogy mit is akarok. Ennek megfelelően beállítottam a kereső paramétereit. Különösképpen az évjárat maximalizálására figyeltem, amit olyan '80-85. körülire állítottam. A keresés eredmény az volt, hogy bizony, koros gépek kerültek elő, egyre nagyobb mosolyt csalva az arcomra. Legnagyobb többségban azok a csodák jöttek elő, melyeket a szoci ipar vajúdott ki magából. Rometek, Komárok, Verhovinák, Babetták, Simsonok, stb. A szoci korszak ezen kínálatát végigrágva oda jutottam, hogy leszűkítettem a keresési paramétereket. Elsősorban egy viszonylag megbízható szerkezetre volt szükségem, ami azért valamivel gyorsabb egy átlagos biciklisnél, a választás így a Simsonra esett. A Simsonos kínálat nyajából így nézett ki: S50, S51, SR50, Enduro, Schwalbe, Star. Az első négyet ki is zártam, számomra túl kommerszek. A Star elég kretén, tetszett mindig, én látom benne a szépet. Ezekből viszont csupán olyanok voltak, amelyek vagy kosárban voltak horror áron, vagy "igényesen" felújítva, horror áron... Köszi, nem, ennyire nem akarok kicseszni magammal. (Na ja...) Maradt a Schwalbe, a másik kedvenc. Találtam is pár érdemleges páldányt a közelben (ezek gyakoribbak voltak mint a Starok), lelkiekben készülődtem, hogy megyek látogatóba. Közben az egyik munkatársammal beszélgetve kiderült, hogy neki van egy elfekvőben, nézzem meg. Megnéztem, ígéretes volt, de az üzlet elmardat. Majd pár napra rá egy másik kolléga adta a tuti infót: ismer egy bácsit, van valami régi Simsonja... Igen, ezután a mondat után ütött be a szopóspirál, de ezt majd legközelebb...