Igen, elkezdődött! De ebben a posztban nem arról fogok ömlengeni, hogy miért nyitottam blogot. Másról lesz szó.

Tavaly nyáron fogant meg a gondolat, hogy kellene egy szaladgálós jármű. Mivel hatalmas -csupán pár kilóméteres- távok legyűrésére kellene a munkahelyem és egyetlen oldalborám között, így nyilvánvaló volt, hogy valami kétkerekűre essen a választás. Annak, hogy kétkerekűek közt keresgéltem, több oka volt. Elsősorban szeretek motorozni. Másodsorban fontos szempont volt az is, hogy a rövid távokon ne gyűrjem feleslegesen a kocsit. Persze, ezt a motorozás dolgot úgy képzeltem, hogy a lehető legkisebb anyagi ráfordítást vegye igénybe. Mind az üzemeltetés, mind a konkrét egyszeri költségek tekintetében. Hogy ez mennyire sikerült -illetve mennyire nem- arról a későbbiekben lesz még szó. Természetesen szigorúan kismotor jöhetett szóba, mert az A-s jogsi és a nagymotor anyagi okokból még várat magára. Arról nem is beszélve, hogy a költséghatékonyság elvét ez is borította volna.

2010. nyarán elkezdtem bújni az apróhírdetéseket a különféle szájtokon. Tudni kell, hogy kizárólag olyan motorokat nézegettem, amelyek ugyan üzemképesek voltak, de foglalkozni kellett volna velük. Ennek oka, hogy egy tökéletes állapotú meghaladta volna a ráfordítani szánt összeget és így borult volna az elv, hogy a költség minimális legyen. (Na igen...) Valamint az is benne volt a saját sunnyogásomban, hogy szakmámból adódóan közel áll hozzám a szerelés. Elsőre természetesen robogókat nézegettem. Miután véginéztem legalább száz hírdetést, rájöttem, hogy a robogó nem az én világom, nem érezném jól magam rajta. Ez pedig amiatt van, hogy valamikor, valahol, valamiért, súlyosan megfertőződtem a veteránozás mételyével. Itt jegyezném meg, hogy ez egy olyan betegség, amely először megrág, aztán lenyel, majd felöklendez, kiköp és mindez kezdődik előről. Igen, a közvetlen környezetem szerint sem vagyok teljesen százas, de nem piszkálnak miatta, sőt, ami a legfontosabb, hogy kicsiny párom még mellettem is áll, teszik neki. Mondjuk jó anyám konkrétan nem tartott normálisnak, amikor hazaállítottam valami rommal és ennek mindig hangot is adott.

Lassan kezdett körvonalazódni bennem, hogy mit is akarok. Ennek megfelelően beállítottam a kereső paramétereit. Különösképpen az évjárat maximalizálására figyeltem, amit olyan '80-85. körülire állítottam. A keresés eredmény az volt, hogy bizony, koros gépek kerültek elő, egyre nagyobb mosolyt csalva az arcomra. Legnagyobb többségban azok a csodák jöttek elő, melyeket a szoci ipar vajúdott ki magából. Rometek, Komárok, Verhovinák, Babetták, Simsonok, stb. A szoci korszak ezen kínálatát végigrágva oda jutottam, hogy leszűkítettem a keresési paramétereket. Elsősorban egy viszonylag megbízható szerkezetre volt szükségem, ami azért valamivel gyorsabb egy átlagos biciklisnél, a választás így a Simsonra esett. A Simsonos kínálat nyajából így nézett ki: S50, S51, SR50, Enduro, Schwalbe, Star. Az első négyet ki is zártam, számomra túl kommerszek. A Star elég kretén, tetszett mindig, én látom benne a szépet. Ezekből viszont csupán olyanok voltak, amelyek vagy kosárban voltak horror áron, vagy "igényesen" felújítva, horror áron... Köszi, nem, ennyire nem akarok kicseszni magammal. (Na ja...) Maradt a Schwalbe, a másik kedvenc. Találtam is pár érdemleges páldányt a közelben (ezek gyakoribbak voltak mint a Starok), lelkiekben készülődtem, hogy megyek látogatóba. Közben az egyik munkatársammal beszélgetve kiderült, hogy neki van egy elfekvőben, nézzem meg. Megnéztem, ígéretes volt, de az üzlet elmardat. Majd pár napra rá egy másik kolléga adta a tuti infót: ismer egy bácsit, van valami régi Simsonja... Igen, ezután a mondat után ütött be a szopóspirál, de ezt majd legközelebb...